🎯JELENTKEZZ MOST TANFOLYAMAINKRA


A Belépés a digitalizált munka világába képzés célja: a résztvevők előzetes tudásának éskompetenciáinak felmérése alapján, a közfoglalkoztatásban állók képességeinek és készségeinek fejlesztése annak érdekében, hogy képesek legyenek a nyílt munkaerőpiac digitalizált munkaköreiben a foglalkoztatónál megvalósuló betanító képzést követően dolgozni.
A Belépés a digitalizált munka világába képzés Felnőttképzési engedélye: E-000526/2014/D038
A Belépés a digitalizált munka világába képzés során megszerezhető kompetenciák:
– Képesek legyenek az interneten tájékozódni, könnyen hozzáférhető információkat megszerezni.
– Képesek legyenek az interneten gyűjtött információkat feldolgozni, azokat konkrét problémák megoldására felhasználni.
-Képesek legyenek az elektronikus levelezés lehetőségeinek alkalmazására. Felismerve az elektronikus levelezés veszélyhelyzeteit (levélszemét, e-mailes csalás, stb.) képesek legyenek azokat egyszerű módon elhárítani.
– A képzés során használt eszközeiket képesek legyenek hanghívásra és szöveges üzenetküldésre is használni.
-Képesek legyenek közösségi portálok önálló használatára (regisztráció, bejelentkezés, információkeresés, megosztás, egyszerű adatvédelem).
-Képesek legyenek önálló ügyintézésre az interneten keresztül.
A résztvevők megismerik az állampolgárok tájékoztatására, informálására szolgáló közigazgatási internetes portálokat (magyarorszag.hu, kormany.hu), a portálokon lévő információkat.
-Az ügyfélkapu (továbbiakban: ÜK) alapvető elérhető funkcióinak, céljának, lehetőségeinek, korlátainak megismerése, önállóan egy elektronikus közigazgatási ügyintézés (amennyiben a résztvevőnek nincs ÜK regisztrációja, akkor az ÜK regisztrációs folyamat elvégzése).
A Belépés a digitalizált munka világába képzés megkezdésének feltételei:
A szakmai végzettség megszerzését igazoló dokumentum/Tanúsítvány kiadásának feltételei:
Képzés megnevezése: Belépés a digitalizált munka világába
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/D038
Képzés helyszínei: Füzesabony, Gyöngyös
Óraszám: 160 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
40 elméleti; 120 gyakorlati óra
A résztvevők előzetes tudásának és kompetenciáinak felmérése alapján, a közfoglalkoztatásban állók képességeinek és készségeinek fejlesztése annak érdekében, hogy képesek legyenek a nyílt munkaerőpiac digitalizált munkaköreiben a foglalkoztatónál megvalósuló betanító képzést követően dolgozni..
Belépés a digitalizált munka világába
Egyéb: Alapvető írás és olvasási készségek, melyet a jelentkező a felvételi eljárás során (szerződés kitöltése, szóbeli kommunikáció stb.) igazol.
Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!
E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29
Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS
Azoknak a felnőtteknek, akik még nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, iskolánk általános iskolai képzést biztosítunk esti rendszerben 8. évfolyamon.
A tanulást soha nem késő elkezdeni! A jogosítvány megszerzésének egyik feltétele is az általános iskolai (8 osztályos) végzettség!
Merjen jelentkezni, mert a tanulás segítségével új lehetőségek nyílnak meg Ön előtt!
Az általános iskolai végzettség megszerzése azoknak fontos, akik egyáltalán nem rendelkeznek, vagy részben rendelkeznek az általános iskola elvégzéséhez szükséges kompetenciákkal és készségekkel, terveznek a továbbiakban részt venni a szakmai és egyéb képzéseken, amelyeknél a befejezett 8. osztály a bemeneti feltétel. Azoknak szóló tanfolyam, akik végre saját maguk szeretnék irányítani életüket, akikkel nem történnek a dolgok…., nem félnek a változtatástól, változástól. Aki az új és jó megoldást keresi, szemléletváltásra kész, kiutat keres. A programban résztvevők a felzárkóztató képzés során elsajátítják azokat az ismereteket, amelyek a szakképzés megkezdéséhez szükségesek, továbbá megszerzik a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges kompetenciákat.
−Befejezett általános 7. osztály és a tankötelezettség betöltése
Képes az általános iskolai végzettséget megszerezni, hogy ezzel a továbbiakban részt vehessen szakmai és egyéb képzéseken, amelyeknél a befejezett 8. osztály a bemeneti feltétel.
– Tanulástechnika
– Matematika
– Magyar irodalom
– Magyar nyelv
– Történelem
– Kémia
– Fizika
– Földrajz
– Biológia
Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
A résztvevők (és a megrendelő szervezet) számára a 8. évfolyamon felnőttoktatást folytató közoktatási intézményben osztályozóvizsgát szervezünk, ezáltal hivatalos általános iskolai bizonyítványt szerezhet.
Képzőintézményünk engedélyezett Minőségirányítási rendszer alapján működik, Felnőttképzési engedéllyel, Intézményakkreditációs valamint kapacitásakkreditációs tanúsítvánnyal is egyaránt rendelkezik. Intézményünk több, mint 10 éves felnőttképzési tapasztalatát, gyakorlatát, költséghatékony megoldásait, problémamegoldó készségét nyújtva a legelhivatottabban, minden esetben perfekcionizmusra törekszik, ezért kiváló képzést nyújt garantált minőségben, a mindenkori jogszabályi környezetnek megfelelően.
Amit nyújtunk:
– a képzéshez kapcsolódó jegyzeteket térítésmentesen
– az esetleges kiegészítő tankönyveket pedig kedvezményes áron, ezáltal nem kell több tízezer forintot költeni a gyorsan elavuló tananyagokra. Megszokott környezetben vizsgázhat, vizsgafelkészítőkön vehet részt.
– a képzés alatt végigkísérjük, támogatjuk, az adminisztrációs feladatoktól kezdve egészen a vizsgáig,
– munka és család mellett is könnyen elvégezheti a tanfolyamot.
– Igény szerint gyakorlati helyet is ajánlunk a tanfolyam résztvevőinek.
– folyamatos tájékoztatás segítőkész, gyors, kiváló szakmai tudású, szorgalmas munkatársak segítségével
– Nemzetközi Europass bizonyítvány-kiegészítő
Képzés megnevezése: 8. osztályos felzárkóztató
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/D018
Képzés helyszíne:Gyöngyös
Óraszám: 490 óra
Elmélet óraszáma: 490 óra
Képes az általános iskolai végzettséget megszerezni, hogy ezzel a továbbiakban részt vehessen szakmai és egyéb képzéseken, amelyeknél a befejezett 8. osztály a bemeneti feltétel.
Iskolai előképzettség: Befejezett általános 7. osztályos és a tankötelezettség betöltése
Szakmai előképzettség: a 7. osztályos kimeneti szintje
Életkor: Betöltött 16. életév és tankötelezettség teljesítése
Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!
E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29
Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS
Képzés megnevezése: Tisztítás-technológiai szakmunkás
OKJ azonosító: 32 853 03
Képzés helyszíne: Gyöngyös
Óraszám: 580 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072
Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Tisztítás-technológiai szakmunkás szakképesítés OKJ Képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Tisztítás-technológiai szakmunkás tanfolyamunkon megtanulhat mindent a dokumentált, bizalmi és integrált szolgáltatásról, amely során egy előre meghatározott területen, az oda nem való és ott egészségügyi (A), közérzeti (B), fizikai-biztonsági/baleseti vagy környezetvédelmi (C), vagy funkcionális (D) kockázatot jelentő anyagokat eltávolítja, vagy tart távol, tervezett időben és szakszerű módszerekkel.
A szakképesítéssel betölthető munkakörök: Gyermekintézmény-takarító, Irodatakarító, Kórháztakarító, Lakóépület-takarító, Medencetakarító, Szállodatakarító, Autóápoló,, Autókozmetikus, Autómosó, Buszmosó, Gépkocsimosó, Hajómosó, belső takarító, Kamionmosó,, Kocsimosó, Kocsitakarító, Konténermosó, Repülőgép-takarító, Troli mosó, Vasútikocsi-takarító, Ablaktisztító, Tartálytisztító, olajtartályok tisztítása, Üzemi takarító, Zsomptakarító
Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A072) alapján folytatott képzés azonosító száma: 32 853 03
Az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés
– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmasság: szükségesek
– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
– 11848-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák II.
– 11847-16 Önjáró felülettisztító (vezetőüléses) gépkezelői ismeretek
A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: valamennyi modulból a modulzáró vizsga eredményes letétele.
A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei: gyakorlati, írásbeli, szóbeli
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése
Képzés megnevezése: Tisztítás-technológiai szakmunkás
OKJ azonosító: 32 853 03
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/A072
Képzés helyszíne: Gyöngyös
Óraszám: 580 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
202 elméleti; 378 gyakorlati óra
A Tisztítás-technológiai szakmunkás formailag és tartalmilag értékelhető, dokumentált, bizalmi és lehetőség szerint a megbízó főtevékenységébe illesztett komplex szolgáltatást végez, mely során meghatározott területen, az oda nem való és ott különböző kockázatokat jelentő anyagokat távolítja el, vagy tartja távol szakszerű módszerekkel és tervezett időben.
11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
11848-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák II.
11847-16 Önjáró felülettisztító (vezetőüléses) gépkezelői ismeretek
Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
Bemeneti kompetenciák iskolai előképzettség hiányában: igen/nem: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükséges
Életkor: Betöltött 16. életév és tankötelezettség teljesítése
írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat, foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!
E-mail nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29
Képzés megnevezése: Személy- és vagyonőr
OKJ azonosító: 32 861 01
Képzés helyszínei: Eger, Gyöngyös
Óraszám: 540 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A009
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
240 elméleti; 300 gyakorlati óra
A Személy- és vagyonőr a szakképesítéssel rendelkező személy szakképesítése tekintetében megnevezve Személy- és vagyonőr a szakmai ismereteinek megfelelő, az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások betartásával, az adott munkaszervezet belsőszervezeti rendjének megfelelő irányítással, vagy önállóan végzi el.
A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli szakmai alkalmassági vizsgálat.
Képzés megnevezése: Személy- és vagyonőr
OKJ azonosító: 32 861 01
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/A009
Képzés helyszínei: Eger, Gyöngyös
Óraszám: 540 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
240 elméleti; 300 gyakorlati óra
A Személy- és vagyonőr a szakismeretének megfelelő, az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások betartásával, az adott munkaszervezet belső szervezeti rendjének megfelelő irányítással vagy önállóan végzi el.
10348-12 Magán-biztonságvédelmi alapfeladatok
10383-12 Objektumőri feladatok
10384-12 Személy-, vagyonőr speciális feladatai
Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
Bemeneti kompetenciák iskolai előképzettség hiányában: igen/nem: a képzés megkezdhető 18/2018. (VI. 28.) BM rendelettel módosított 20/2013. (V. 28.) BM rendelet 3. számú mellékletben a Közszolgálat szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
Egyéb:- A képzés megkezdésének a feltétele: a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételek megléte.
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
Életkor: Betöltött 16. életév és tankötelezettség teljesítése
Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!
E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29
Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS
Képzés megnevezése: Intézménytakarító
OKJ azonosító: 31 853 05
Képzés helyszínei: Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves
Óraszám: 240 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072
Intézménytakarító: formailag és tartalmilag értékelhető, dokumentált, bizalmi és lehetőség szerint a megbízó főtevékenységébe illesztett napi szintű szolgáltatást, mely során meghatározott területen, az oda nem való és ott különböző, emberekre, hasznos élőlényekre és környezetre kockázatokat jelentő anyagokat távolítják el vagy tartják távol szakszerű módszerekkel, kézi eszközök és a modulleírásban meghatározott gépek alkalmazásával és tervezett időben.
megismerni és betartani a rá vonatkozó általános és helyi előírásokat felismerni a burkolatokat és szennyeződéseket, ismerni azok fizikai és kémiai tulajdonságait, és képes dönteni a modulban szereplő eljárások és technológiák alkalmazásáról alkalmazni a munkaköréhez tartozó szakmai irányelveket előkészíteni az eszközrendszert és előkészülni a munkavégzésre szakmai utasítások alapján szakszerűen elvégezni a feladatokat eltávolítani a különböző felületekről a nem tapadó és a tapadó szennyeződéseket fertőtleníteni a felületeket elvégezni a gépek és eszközök felhasználói szintű karbantartását dokumentáltan átadni a kész területet
– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu
Képzés megnevezése: Intézménytakarító
OKJ azonosító: 31 853 05
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/A072
Képzés helyszínei: Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves
Óraszám: 240 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
112 elméleti; 168 gyakorlati óra
Intézménytakarító: formailag és tartalmilag értékelhető, dokumentált, bizalmi és lehetőség szerint a megbízó főtevékenységébe illesztett napi szintű szolgáltatást, mely során meghatározott területen, az oda nem való és ott különböző, emberekre, hasznos élőlényekre és környezetre kockázatokat jelentő anyagokat távolítják el vagy tartják távol szakszerű módszerekkel, kézi eszközök és a modulleírásban meghatározott gépek alkalmazásával és tervezett időben.
11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában
Bemeneti kompetenciák iskolai előképzettség hiányában: igen/nem: a képzés megkezdhető 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek
Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!
E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29
Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS
Képzés megnevezése: Élelmiszer-, vegyi áru eladó
OKJ azonosító: 34 341 05
Képzés helyszínei: Eger, Gyöngyös, Heves
Óraszám: 520 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A005
184 elméleti; 336 gyakorlati óra
A kereskedelmi egységekben kiszolgálja és tájékoztatja a vásárlókat. Az eladásra kerülő áruk raktározásával, állagmegóvásával, értékesítésre történő előkészítésével, eladótéri kihelyezésével, értékesítésével kapcsolatos feladatokat lát el. Közreműködik az áruk beszerzésének előkészítésében és lebonyolításában. Ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű működésével kapcsolatos eladói
feladatokat.
alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció
szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában foglalkozás egészségügyi alkalmassági megléte betöltött 16. életév és tankötelezettség teljesítése
Képzés megnevezése: Élelmiszer-, vegyiáru eladó
OKJ azonosító: 31 341 05
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/A005
Képzés helyszínei: Eger, Gyöngyös, Heves
Óraszám: 520 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
184 elméleti; 336 gyakorlati óra
A kereskedelmi egységekben kiszolgálja és tájékoztatja a vásárlókat. Az eladásra kerülő áruk raktározásával, állagmegóvásával, értékesítésre történő előkészítésével, eladótéri kihelyezésével, értékesítésével kapcsolatos feladatokat lát el. Közreműködik az áruk beszerzésének előkészítésében és lebonyolításában. Ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű működésével kapcsolatos eladói feladatokat.
11992-16 Kereskedelmi ismeretek
11691-16 Eladástan
10028-16 Az élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása
Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség
Bemeneti kompetenciák iskolai előképzettség hiányában: igen/nem: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükséges
Életkor: Betöltött 16. életév és tankötelezettség teljesítése
Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!
E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29
Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS
Áprilisi ECL Nyelvvizsga Időpontok – angol, német nyelvből:
április 12. – A2, B1, C1 szint
április 13. – B2 szint
Jelentkezés:
intézményünkön keresztül telefonon (+36 (30) 547-7990) vagy személyesen (3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.)
Jelentkezési határidő: március 14. csütörtök
Képzés megnevezése: Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Engedélyszám: E-000526/2014/A052
OKJ azonosító: 54 344 01
Óraszám: 960 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
(70%) elméleti; (30%) gyakorlati óra
A képesítés rövid leírása:
A pénzügyi-számviteli ügyintéző alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre, részfeladatok önálló elvégzésére. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában, kezeli az ehhez kapcsolódó iratanyagokat. Működő gazdálkodó szervezeten belül előkészíti és rögzíti az adott munkahely gazdasági eseményeit a helyi számviteli szabályok szerint, a gazdasági eseményeket kontírozza, a főkönyvi és az analitikus nyilvántartásokat vezeti, könyvviteli feladásokat készít.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
A képzés moduljai:
Bemeneti feltételek:
© “IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
“IOSZIA” – For the People… Partnereink, Referenciáink
ECL NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1769, EURO EXAM NYELVVIZSGA VIZSGAHELY AZ: 1894, ECDL VIZSGAHELY AZ: 518
Felnőttképzési tevékenységet igazoló engedélyszám: E-000526/2014
Adószáma: 13531223-2-42, Cégjegyzékszáma: 01-09-283044 – Felnőttképzés
“IOSZIA” OKJ Képzések – OKJ Tanfolyamok – Nyelvtanfolyamok – Nyelvvizsgák! Oldaltérkép
Jelentkezz!
Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS